Kecskeméten ismét fejleszt a Phoenix Mecano

A beruházás részeként elkészült a logisztikai központ 4600 négyzetméter alapterületű, 30 méter magas, 140 méter hosszú és mintegy 20 méter széles épülete, emellett eszközbeszerzés valamint képzések valósultak meg. Az átadás után a kecskeméti gyárból történik a vállalatcsoport által termelt készáruk jelentős részének kiszállítása.
Kecskeméten elsősorban a Magyarországon, Romániában és a Távol-Keleten gyártott termékek raktározását oldják meg, és innen szállítják ki a készárukat az európai ügyfeleknek. Az anyavállalat korábban Németországban működtetett ilyen központot.

A gépipari és elektronikai komponensek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó társaság 1993-ban alakult a Phoenix Mecano cégcsoport tagjaként. A vállalat 1993-ban 44 alkalmazottal 7 millió euró árbevételt ért el, 2012-ben pedig 1100 dolgozóval 134 millió eurót. A nemzetközi társaság összárbevételének több mint negyedét a magyar alkalmazottak állítják elő, a cégcsoport munkavállalóinak több mint egyötöde Kecskeméten dolgozik.

Az elmúlt húsz év alatt a termelőterület nagysága mintegy 40 ezer négyzetméterre növekedett. Az eddigi beruházások összértéke megközelíti a 70 millió eurót. A társaság exporttevékenysége főként a nyugat-európai, ezen belül elsősorban német piacokra irányul. A termelés hat gyártóegységben folyik. A cégcsoport központja Svájcban, az anyaházak Németországban találhatók.