Netzwerk Digital

Az együttműködés célja a gazdasági élet aktuális trendjeinek számbavétele, a versenyképesség és a fenntarthatóság szempontjai szerint.

Ezen a két súlyponton belül három irányvonal került meghatározásra: "Demográfiai változások kihívásai", "Fenntartható infrastruktúrák kialakítása" és "A gazdaság innovációs lehetőségeinek felkutatása és kiaknázása". Az utóbbi irányvonal kiindulópontja a "digitalizáció", mint a versenyképesség fokozásának fontos eszköze. 

A „Netzwerk Digital” együttműködés  mind az irányvonalak meghatározásakor, mind pedig a cél megvalósításánál figyelembe kell, hogy vegye a magyar piacon jellemző kihívásokat is, mint például a munkaerőhiány, hatékonyabb államigazgatás, működőképes "e-adminisztráció".

A digitalizáció témájával, annak makrogazdasági jelentősége miatt, különböző területek szereplői kell, hogy együttesen foglalkozzanak . Ez szoros és folyamatos partneri együttműködést kíván, többek között a magyar kormányzati szervekkel is.