Vissza a tagi listához

PEVbit Photovoltaic Energy Varieties

Vállalat címe:

Chämletenweg 1, Rümlang 8153, Switzerland

Csatlakozás éve:

2023

Tevékenység:

Napelemes, hibrid és tározós erőművek forgalmazása és telepítése

A PEVbit céget 2017-ben alapította Nagy Fruzsina és Frank-Michael Sutor Németországban. Az első projektek inkább az elektromos autóiparban érintettek. A kezdetekben cégünk társalapítója és egyben ügyvezetője Nagy Fruzsina a BMW autógyárral folytatott nemzetközi projekteket. A nemzetközi kutatások és az energetikai joggal és politikával kapcsolatos tanulmányok során Fruzsina több energiatárolási projektben is részt vett. Az ezen a területen szerzett növekvő tudásával cégünk folyamatos fejlődésben van. Jogi gyakornokként részt vett egy energiatárolással kapcsolatos projektben az edinburgh-i CMS Cameron McKenna cégnél, és vendégelőadásokat tartott energiajogból a Stirlingi Egyetemen.

A jelenlegi PEVbit cég, Svájcba tette át a székelyét 2020-ban. Másfél év folyamatos piackutatást és fogyasztói elemzéseket követően idén elkezdtünk aktívan jelen lenni a Svájci piacon.  Ez év augusztusában egy hosszas előkészítés után Magyarországon is elkezdtük az aktív munkát.

Projektjeinket tekintve nincs olyan piaci felhasználás aminek nem tudnánk eleget tenni. Számos projektünk hibrid projekt, mely ötvözi a szél és napenergiát. Ezen felül vannak csak napenergián alapuló projektjeink illetve tisztán szélenergia alapú projektjeink  is mind a két országban egyaránt.

Cégünk érdekelt a Nemzetközi Energiaközösségek egy hazai projektében is melynek egyik szakmai és jogi tanácsadója Nagy Fruzsina társalapító és ügyvezető.

Cégünk szakmai stábja méltán elismert szakemberekből tevődik össze. Cégünk előnye azon felül, hogy magas szintű szakmai háttérrel rendelkezik, a projektekhez szükséges egyedi tartószerkezetek gyártására és telepítésre saját partneri hálózattal rendelkezünk. Ez lehetővé teszi a precíz és pontos kivitelezéseinket.

Legnagyobb érdemük ezen rövid piaci jelenlétet követően, egy nemzetközileg elismert szélenergián alapuló termék kizárólagos forgalmazói és franchise gyártói címe Magyarországon és Svájcban egyaránt.

Szerződött partnereink piacvezető európai gyártók és nagykereskedések.