Szántó András

Meeting Budapest Kft.

Swisscham:
Elnökségi tag

Mi volt a fő ok, amiért belépett a Swisscham tagjai közé? Mikor lépett be?

Gyakorlatilag törzstagok vagyunk, úgy cégem, mint jómagam a kamara megalakulása (1995) óta kapcsolatban vagyunk a Swisscham-mal. Korábban, mint Syma+SD Kft a svájci székhelyű Syma Holding AG magyarországi leányvállalata, 2016-tól Meeting Budapest Rendezvényszervező és kiállításkivitelező Kft működünk együtt a kamarával. Belépéskor az a szándék vezetett, hogy a svájci cégek minél jobban ismerjék meg egymást, és hogy egymást segítve további lehetőségeket merítsenek a kapcsolatokból. Úgy érzem, hogy a mi esetünkben az élet bebizonyította, hogy mennyire szükség volt és van a kamarára, hiszen a 25 év alatt jó párszor kisegítettük egymást és megismertük egymás problémáit, örömeit. Soha nem fogom elfelejteni a kamara óriási segítségét akkor, amikor 2016-ban a cégünk tulajdonát képező Rendezvényközpontot az állam ki akarta sajátítani, de a kamara és Svájci állam mellénk állt, és így csak megállapodással tudta a magyar állam azt megszerezni.

Miért döntött úgy, hogy indul a Swisscham elnökségi pozícióért?

A Swisscham megalakulása óta tevékenyen részt vettem ill. veszek az elnökség munkájában. Igyekeztem tevékenységemmel, illetve kapcsolataimmal segíteni az elnökség munkáját. 2015-2020 között mint Swisscham alelnökeként tevékenykedtem, de úgy gondolom, hogy az idei évtől továbbra, mint elnökségi tag is tudom segíteni a kamara munkáját.

Mit remél kamaránk és vállalkozása együttműködésétől a jövőben?

Mint korábban, úgy ezután is együtt kívánunk működni a kamarával, és segíteni egymás munkáját. Meg kell jegyezni viszont, hogy a covid 19 érzékenyen érint minket, így átmeneti nehézségek adódhatnak. A gazdasági kapcsolatokon kívül számos barátságot is sikerült kötni a múltban és gondolom ez a jövőben is így lenne. Jó, ha van egy közösség, ahol találkozhatunk új és régi cégekkel, és bővíthetjük gazdasági ismereteinket, segíthetünk egymásnak  valamilyen formában.

Milyen esemény(eke)t emelne ki közös munkánk történetéből?

Együtt találtuk ki és valósítottuk meg az első Swiss Business Day-t, mely azóta is működik és mondhatjuk mindegyik sikeres volt. Számos gazdasági előadás is színvonalas volt, melyen szívesen vettünk részt. Remélem, hogy továbbiakban kialakított kölcsönös kapcsolatokat és munkánkat tovább tudjuk bővíteni.

Vissza