Vissza a rendezvényekhez

Svájci-Magyar Üzleti Fórum Kecskeméten

Rendezvény időpontja:

2024. szeptember 11.

Helyszín:

Neumann János Egyetem,
6000 Kecskemét, Izsáki út 10.

A rendezvény nyelve magyar-angol (tolmácsolást biztosítunk)

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Beszámoló

Nagy érdeklődés mellett tartottuk meg a Svájci Nagykövetséggel közösen tegnap a svájci-magyar üzleti fórumot Kecskeméten, a Neumann János Egyetemen.

Fő témáink az innováció, intézményi együttműködések, svájci jó gyakorlatok, együttműködési programok, képzési lehetőségek voltak. Az előadók és panelbeszélgetés résztvevői között svájci és magyar kormányzati, intézményi és vállalati képviselők is jelen voltak. A hallgatóság pedig mind a regionális vállalati és intézményi szférából, mind pedig a kamarai tagság országos hatóköréből érkeztek.

Köszönjük minden felkért előadónknak a tartalmas és hasznos hozzászólásokat, Jean-Francois Paroz svájci nagykövetnek, György László kormánybiztosnak, Jasmina Opardija tudományos tanácsadónak (SERI), Katalin Dreher-Hajnal, a Switzerland Global Enterprise vezető tanácsadójának, Roland Phyton, a Svájci Hozzájárulás Alap iroda vezetőjének, dr. Korponai Gergő főosztályvezetőnek, Nagy Zoltan PhD, a Neumann János Egyetem elnök-vezérigazgatójának, Gaál József, Kecskemét alpolgármesterének, Árvai Zoltán, az Egyetem kommunikációs vezetőjének, Attila Bánhidi, a Fornetti Csoport ügyvezetőjének, Akos Sass, a Goessler Kuverts Kft. ügyvezetőjének, Berta Tibor, a CabTec Kft. ügyvezetőjének, Slonszki Attila, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnökének!

A fórumot követően lehetőségünk nyílt a Fornetti kecskeméti gyárába exkluzív betekintést nyerni, az innovatív gyártási megoldásokat saját szemünkkel is megtapasztalni.

Köszönjük főszponzorunknak, a FORNETTI GROUP-nak a lehetőséget és a kedves vendég fogadtatást!

További szponzorainknak is köszönjük a támogatást: CabTec Kft., Phoenix Mecano Kecskemét Kft., Lindt

Sajtóközlemény